tök szépen tudok körmöt rágni, általában senki nem veszi észre, hiába, így csinálom, amióta az eszemet tudom. néha megnő, olyankor előbb-utóbb le kéne vágni, ezen a ponton romlik el az egész, ilyet szökőévben egyszer ha csinálok, nem megy, soha nem lesz szép, lerágom inkább arányos-helyesre. azért időnként belakkozom mégis, mert akkor szép, akkor nem rágom, nehogy elrontsam. (én is voltam kislány. az egésznek r az oka, ha ő nincs, én lettem volna a fiús és most nem kéne ilyeneken gondolkodni.) na most ilyen növesztés van, úgyhogy hazainduláskor bedobtam a táskába a bontatlan üveg átlátszó körömlakkot, biztos ami biztos, ezt viszem, ez nem fogy el menet közben. már jó három napja rajtam volt a cucc, amikor leesett, hogy azért olyan kurva keserű az egész kezem, mert a bontatlan üvegben körömrágás elleni lakk volt, azt dobtam be a kosárba pár hónapja random a déemben. most aztán semmi krémsajt-nyalogatás, mogyoróvajba tunkolás, ha hozzáérek valamiért a számhoz, már azt se lehet megnyalni, olyan keserű. nem baj, marad, amíg vágni nem kell.
ja, a másik meg, hogy évekig kerestük mindenhol a kedvenc parfümömet, nem lehetett kapni. most kaptam egy üveg másfajtát g szüleitől, paradox módon erről eszembe jutott megint rákeresni a kedvencre. érdekes módon most több helyen is volt, úgyhogy gyorsan rendeltem is egy üveggel poszthúsvét címén. az előző üveget a bátyámtól kaptam, egy nőnek vette, aztán úgy alakult, hogy nem kellett odaadnia. először utáltam, aztán annyira jóban lettünk, hogy bőgtem, mikor véletlenül levertem a polcról és kettétört. egy virágcserépbe állítva tároltam a maradványait, onnan használtam még, amíg el nem párolgott.
na, lánykodás a következő fél-egy évre megint felfüggesztve.
